Gyászszertartások, temetkezések

A halál az életünk része, mindenkit elér egyszer, még a jó embereket is. Itt is, mint az élet többi területén vannak szokások, amik országonként változóak. Dél-Koreában is megvannak a maga hagyományai ennek a szomorú, ámde elkerülhetetlen dolognak. Igyekeztem összeszedni a megfelelő információkat, amiket magyarul még aligha láttam bárhol is. 

"Részvétem"

A koreaiak mindig is anyagias és gyakorlatias emberek voltak, és lesznek is. Koreában, akármennyire vagy közeli ismerős, vagy nagyon szoros kapcsolatot ápolt személy a halottal, vagy annak családjával, leginkább pénzt fogsz adni, mert ez ott a szokás. Anyagiasak, és gyakorlatiasak, tudják, hogy egy temetés nem olcsó mulatság, sőt mulatságnak is hamis. Elfogadnak más ajándékot is, amivel segítesz, vagy a részvét nyilvánítást sem tagadják meg, de ennek örülnek a legjobban.Nem azért, mert végre kapnak pénzt, hanem azért, mert tudják, hogy a nehéz időkben nincsenek egyedül. 
Nekünk, európaiaknak ez érzéketlen, személytelen lehet, de gondoljunk bele, ez mennyivel nagyobb segítség, mintha mi csak annyit mondanánk,hogy 'részvétem', vagy 'nyugodjon békében'.
Személyesebb ajándékok általában a kártyák, levelek, amit vagy a családnak címeznek, vagy a halottnak; ebben az esetben a levelet nem bontják ki. A közeli hozzátartozók segédkezni is szoktak a temetés vagy hamvasztás előkészületeiben. 
A pénzösszeg esetében egy fehér borítékot adnak át, amire kínai nyelven írják rá, hogy "Sajnálom a veszteséget!"
A pénzt magát bujonak hívják. Az adományozással jár, hogy a családnak csak azokat a személyeket szabad értesíteni a temetésről; amelyet bugonak neveznek, akik közel álltak az elhunythoz, vagy a családhoz. Illetlenség ugyanis olyan embernek is értesítést küldeni, aki csak ismeri a családot. nem várják el egyszerű ismerősöktől, hogy adakozzanak, az ugyanis rossz modorra vall.


Temetés

A koreai temetkezés hagyományosan egy nagyon hosszú eljárás, de a modernizációval ezek a szokások is egyszerűsödtek. Gyakran vallásos alapokon mozognak manapság, mint például a keresztények temetkezése is ilyen.

Egy koreai temetés általánosságban három napig tart. Első lépésként egyenesbe helyezik a testet, majd fehér lapokkal fedik el. Mindezek után egy válaszfal mögé helyezik. A válaszfal; a halottal ellentétes oldalára egy asztalt helyeznek, amire az elhunyt fényképe, illetve füstölők kerülnek. Az értesítéseket csak ezután küldik ki a hozzátartozóknak, a terem bejáratára pedig egy jelzést függesztenek ki, jelezve, hogy egy halott van a fal mögött.

A szertartásmester, avagy sangju feladatát minden esetben az elsőszülött fiú látja el (amennyiben nem szülő a halott, abban az esetben a családfő a sangju). A hagyományokhoz hűen a sangju kenderből készült kalapot viselne, illetve ruhája is ilyesmi anyagból készülne. Manapság öltönyt, és kenderkalapot viselnek.
A halott közeli hozzátartozónak; magyarán a jelenlévő összes embernek is ilyen öltözék jár, de ez is elmarad. Mindenkinek fekete szalagot kéne magán viselni, de ma már ez is elkopott része a rituálénak, és már csak a sangju viseli.
(A mellékelt kép a hivatalos koreai temetkezési ház oldaláról van, amelyen hirdetik a bérelhető ruhákat.)

A második napon a sangju gondoskodik a test tisztaságáról a ravatalozóban. A koreaiaknál nincs balzsamozás, csupán mosdatás. Az elhunytat felöltöztetik. Régen volt megszabott viselet számukra, manapság hétköznapi ruhák is megfelelnek a feladatra.A test ezek után visszakerül a válaszfal mögé, vagy fekete függöny is elterjedt napjainkban. A kép mellé; amit előző nap elhelyeztek az asztalon, újabb gyertyákat és füstölőket helyeznek. Egy fekete szalag is felkerül ekkor már a képre. 
A sangju egy, a földre leterített szőnyegen térdepel, amit rendszerint nádból, vagy bambuszból fonnak össze, mindezt azért, hogy elvezekelje a halott bűneit, és az békében nyugodhasson. A sangju a családfő, a legerősebb tag, ezért ő felel a családjáért, neki van elég ereje ahhoz, hogy elbírja a halottaikért való vezeklést.
Ezután jön el a látogatók ideje. Mindenki gyászruhában, hasonlóan hozzánk feketében érkezik. Mindenki meggyújt egy füstölőt az asztalkán mikor belép, majd meghajol az elhunyt felé való tiszteletadás jeleképp, majd a sangju felé is meghajolnak. Régen a szertartást vezető személy nem szólhatott semmit az esemény alatt, ma már azonban egy rövid köszönetnyilvánítás megengedett a látogatók felé. A sangju azért kell, hogy csendben legyen, mert a hagyomány szerint ő bűnös, magára vette a halott bűneit, hogy az nyugodtan pihenjen.
A távozás során kerül az asztalra a pénzes boríték, illetve a levelek is, a kijelölt dobozba.

A harmadik nap hagyja el a koporsó a házat. Ekkor egy rövid ceremóniát tartanak, amely során a halottat dicsérik. Fontos, hogy nem istenítik, vagy éltetik, csupán elmondják az élettörténetét, az anyák van, hogy beszélnek gyermekeikről, arról, hogy mit jelentett nekik az eltávozott személy. Ajánlott a tömjénezés is ilyenkor.

A hagyományok szerint a koporsót a halott férfi hozzátartozói vitték el a temetés helyszínéig, ma már halottaskocsik vannak erre a célra. A kocsi mindig a kijelölt helyig viszi a koporsót, oda ahol majd el is helyezik a földbe. Ez a hely rendszerint a család többi eltávozott tagjához közel van. Van, hogy egy család lefoglal egy egész kis hegy a múltbéli, a jelen és a jövő temetkezési helyeként.
Egy koreai ember még életében pontosan tudja, hogy hol lesz eltemetve, ami megnyugtató számukra.

Miután a koporsót elsüllyesztették, a sangju dolga, hogy földet dobjon rá. Háromszor tesz ezt meg.A betemetett sírra egy dombot készítenek, amelyen később fű nő majd. Az elkészített bucka elé egy sírkövet helyeznek, amin az azonosításra szolgáló név, és ritkán egy kis szöveg, esetleg mottó van rajta. A domb jobb oldalán eltemetnek egy kis követ, amit szintén a halott nevével látnak el, hogy a sír erodálódása után is azonosítható legyen a test. A sírkő elhelyezését követi egy rövid imádságos rituálé.

A temetés technikailag itt nem ér véget. A három nap ugyan eltelt, de a teendőknek vége még határtalan. A sangju további száz napig viseli a fekete szalagot, jelezvén épp vezekel. Régen minden gyászolónak viselni kellett a szalagot, de mivel már a szertartáson sem jellemző, így ez is elmarad.
A száz nap eltelte után egy végső szertartással végetér a temetés.

Kivételes esetek:

• Ha nincs a családban fiú gyermek, vagy a családfő is halott, abban az esetben a legidősebb lány férje, vagy barátja veszi át ezt a szerepet.
• Vidéken kiemelkedően nagy a hagyománytisztelet, így ott még napjainkban is tartanak teljes szertartást.
• Házaspár közös halála; például baleset folyamán, a két család, mivel a házassággal egyé vált, így együtt gyászolnak. Ebben az esetben a férfi tag családjából kerül ki a sangju.

Házi gyászszertartások

Az otthon gyászolásnak is megvannak a maga lépései. A házat tisztára kell takarítani, még a szennyest is ki kell mosni, hogy a ház teljes mértékben tiszta legyen. Egy kis asztalra itt is kikerül a halott képe, ugyanúgy egy fekete szalaggal díszítve. Az asztalra a halott kedvenc ételeiből is kerül pár, kiegészítve a gyertyák és a füstölőkkel beterített bútor üres helyeit. A gyertyákat és a füstölőket ekkor még nem gyújtják meg, csupán a bambuszszőnyeg elhelyezése után, amit a képpel szemben helyeznek el a földre. Ekkor a kiválasztott sangju letérdel, és imádkozni kezd a halottért. A gyertyák ekkor már égnek, és a füstölők is.

A házi szertartás egy napon történik a halállal, és ekkor véget is ér. A gyász itt is három napos, kötelezően. A száz napot vannak akik ekkor is megtartják, és fekete ruhákkal tudatják a külvilággal, hogy gyászolnak.

Kiegészítés:

• A házi szertartások alkalmával elbúcsúztatott emberek nagy része hamvasztva van.
• A sangju feladatát elláthatja nő is ebben az esetben, de csak akkor, ha a szertartás zártkörű, és férfi nincs jelen.

Temetők Dél-Koreában

Fentebb már említettem a hazánkhoz hasonló temetőket, ám ezekben nem merül ki a koreai temetések helyszíne. A hamvasztott emberek urnáit üveggel elfedett polcokra helyezik. A tömegsírok is hasonlóan néznek ki. A képen egy iskolai katasztrófa áldozatainak tömegsírja, és az őket látogatók láthatók.